Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: 2016

Ha van egymillió forintom, tegyem be életbiztosításba?

Kérdezte Laci barátom. Én pedig, mint pénzügyi tanácsadó, ezt feleltem: - Ha valaki abban a szerencsés helyzeten van, hogy van egymillió ( azaz 1 000 000) forintja, és be kívánja ezt fektetni, nem az életbiztosítást ajánlom.  Vannak olyan banki, sőt, akár, biztosítási termékek is, mellyel jobban fog járni, mint egy hagyományos életbiztosítással, vagy akár egy unit-link konstrukcióval. Persze, attól is függ a dolog, hogy mennyi idő múlva szeretné viszontlátni a pénzét. Jól hoznak most bizonyos eszközalapok, lehet, inkább azt kellene megpróbálni. Ha Önt is, Kedves látogató, érdekli ez a dolog, írjon a csaladokhoz@gmail.com -email címre, adja meg elérhetőségét, és visszahívom. 

Már zártkertre is lehet biztosítást kötni!

Biztosítást már zártkertben található épületre is köthetünk, erről bővebb információt a csaladokhoz@blogspot.com című blogon olvashatunk.

Még több hitelt veszünk fel?

Az MNB jelentése szerint, mely a Magyar Nemzeti Bank weboldalán érhető el ( mnb.hu), az elmúlt egy évben a magyarországi háztartások hitelállománya 37 milliárd forinttal bővült. Kérdés, hogy ez azt jelenti-e, hogy ennyivel több új hitelt helyeztek ki a pénzintézetek, vagy a meglévő ügyfélállomány tódította meg egy kicsit a saját hiteleit, abban bízva, hogy ezt még vissza fogja tudni fizetni. Csak reménykedhetem abban, hogy a magyar emberek nem sétálnak bele egy újabb hitelcsapdába, nem vállalják túl magukat. Mert az az egész gazdaságra nézve katasztrofális következményekkel járna. Emlékezzünk ,mi volt itt 2008 után...

Tisztelt Vállalkozó! Egy biztosítás Önnek!

Mindenkivel előfordulhat, hogy reménybeli üzleti partnere átrázza, vagy éppen nem rázza át, csak valami okból kifolyólag nem tudja teljesíteni szerződéses kötelezettségeit. Erre az esetre is van már pénzügyi-biztosítási megoldás.  Ha részletesebben is érdekli a dolog, írjon a csaladokhoz@gmail.com címre,adja meg telefonos elérhetőségét, és visszahívom. Megbeszélünk egy időpontot, és találkozunk személyesen.

Kössön biztosítást: ha elvész a kulcsa

Bárkivel, még a legrendesebb, legprecízebb emberrel is előfordulhat, hogy elveszíti kulcsát, iratait. Mielőtt még megtörténik a baj, kössön biztosítást ilyen esetekre. Ha érdekli, hogyan működik ez a fajta biztosítás, írjon a csaladokhoz@gmail.com címre, adjam eg elérhetőségét, és visszahívom. Annyit előre elárulok: a biztosító kockázatviselése a világ minden pontjára kiterjed. Tehát ha Norvégia legészakibb pontján hagyja el a kulcsát, akkor is van szolgáltatás.

Kössetek biztosítást a bringára!

Bringások! Kössetek biztosítást kerékpárotokra! Elvégre a bicikli is ugyanúgy jármű, mint az autó! Ezzel jártok munkába, ezzel kirándultok, sőt, néha ezzel csajoztok. Ha ellopják vagy megrongálják, az hatalmas veszteség lehet. Érdeklődni a kerékpárbiztosítás feltételeiről: csaladokhoz@gmail.com vímre írjatok elérhetőséget, és visszahívlak!

A nyugdíjbiztosítás állami támogatása

Jelenleg a nyugdíjbiztosítások ( nyugdíjcélú életbiztosítások) jelentős állami támogatást élveznek. Minden évben maximum 130 000 forint visszaigényelhető az adóból. De nem ám készpénzben, hanem az adott biztosítótársaságnál vezetett nyugdíjszámlára. Hiszen nem az a cél, hogy az ügyfelek feléljék azt a pénzt, hanem az, hogy nyugdíjra gyűjtsenek, pótolják az elveszett hiányt. Bővebb információt szeretne kapni a nyyugdíjkonstrukciókról? Írja meg elérhetőségét a csaladokhoz@gmail.com címre, és visszahívom!

Hány életbiztosításom lehet?

Magyarországon, a jelenleg érvényes polgári jogi szabályok szerint egy ember gyakorlatilag végtelen számú életbiztosításnak lehet szerződője és biztosítottja. Az már más kérdés, hogy a józan ész kordában tartja azokat, akik " túlbiztosítják" magukat. Nincs értelme pl. két darab kockázati életbiztosítást kötni ugyanannál a biztosítónál úgy, hogy a szerződők és biztosítottak személye is megegyezik. Általában véve azt tudom javasolni, hogy minden kinek, aki még nem múlt el 50 éves, legyen egy nyugdíjcélú és egy kockázati életbiztosítása. Utóbbit akár a lakásbiztosításba is beépíthetjük. Ha részletesebben érdekli a téma, írjon a csaladokhoz@gmail címre. Adja meg elérhetőségét, és visszahívom.

De ki fél itt Donald Trumptól?

A média- jobb- és baloldali egyaránt- nagy rössel adta a magyarság tudtára, miszerint a piacok ( és itt a pénzpiacokra gondoltak elsősorban) megijedtek attól, hogy Amerika lakossága, pontosabban: az azt képviselő elektorok, Donald Trumpot választotta elnöknek. A piacok ettől megijedtek? Szerintem nem. Nem zárt be New York tőzsdéje, nem álltak le a gyárak, nem függesztették fel az amerikai részvények forgalmazását. A "piacok", ahogy a média szeret fogalmazni, élik a saját szabályaik szerint a saját életüket. Nem az számít, hogy ki lett az USA elnöke, hanem az, hogy aggódnak-e a részvényesek, lesznek-e valahol tömeges elbocsátások. Politika nem szól bele, pontosabban, nem úgy szól bele a gazdaságba, mint azt sokan képzelik. Hanem máshogy. Bonyolult.  Egyszerűbb, ha mindenki végzi a dolgát. Trump is, mi is. Neki sem könnyű. Esik az eső. Most nem megyek bankba. Majd' elfelejtettem: nyugdíjbiztosítások kedvező, személyre szabott feltételekkel, garantált ajándékkal. Ír

Vásárolj be! Kockáztass!

Olyan időket élünk, mikor nemcsak Magyarországon, de szerte Európában is - alacsony az alapkamat - kicsik a banki hozamok, előfordulnak negatív hozamok is - Viszonylag olcsón lehet megfelelő minőségű ingatlanhoz jutni. Éppen ezért most vásárolni kell, kockáztatni a pénzünket, mert az hozza a sikert.Vásárolni ingatlant, befektetni eszközalapba, gondoskodni a jövőről. Mert nem lesz a világ mindig ilyen szép és jó. Nem lesz mindig befektetőbarát.

Nyugdíjbiztosításért cserébe tévé

Az egyik hazai biztosítótársaság tévét vagy táblagépet ad ajándékba azon ügyfeleinek, akik egy bizonyos havidíj fölött kötnek nyugdíjbiztosítást. És nem sorsolt, hanem garantált ajándékról van szó. Remek, nagyszerű, követendő ötlet. Csak ennyi. xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ha ezek után még van kedved olvasni: ivanyisandor.blog.hu

98 ezer forintos nyugdíj a 30 évesnek harminc év múlva!

Az egyik nagy biztosító nyugdíjkalkulátora szerint, ha Ön 30 éves, és 180 000 forint a jövedelme, akkor nyugdíja 98 254 forint lesz. Ez semmire sem elég harminc év múlva. Azt viszont furcsállom, hogy a kalkulátor nem kérdez semmit, pl. a szolgálatban eltöltött évek számát sem. Mert nem mindegy, hogy 10 évet dolgoztál, vagy kettőt.

Harminc évesen életbiztosítás?

Harminc évesen életbiztosítást kötni? Hiszen olyan messze még a nyugdíj, és olyan fiatal vagyok! Velem még nem történhet semmi rossz! Sokan gondolkodtunk így, aztán megszívtuk. Mert az emberrel igenis történhet harminc évesen is rossz: 1. Elveszítheti az állását 2. Közlekedési balesetben megsérülhet 3. bármilyen más balesetben megsérülhet. 4. Meghalhat. 5. Elkaphat valamilyen kritikus betegséget. 6. Stb. Egy jól felépített életbiztosítás kivédi ezeket a kockázatokat- legalábbis az anyagi részét. Kössön életbiztosítást akár már harmincévesen! Érdeklődjön tanácsadójánál, aki remélhetőleg én leszek, mert ha nem, akkor feleslegesen írtam ezt a bejegyzést. Írjon Nekem, de csak Nekem írjon! OK? Ja, itt a cím:csaladokhoz@gmail.com Kezdje azzal, hogy " Nagyon szeretnék életbiztosítást kötni....". Erre reagálok a leggyorsabban. 

54 éves vagyok, mennyi lesz a nyugdíjam?

Az egyik nagy biztosító nyugdíjkalkulátora szerint, ha Ön 54 éves férfi, és 23 éves kora óta dolgozik megszakítás nélkül Mostani fizetése bruttó 342 000 forint Az utolsó 5 év átlagfizetése bruttó 267 310 forint Akkor nyugdíja 134 850 forint lesz! Tehát életszínvonalát, igényeit a mostani felére kell csökkenteni. Ezért szükséges az öngondoskodás, ennek egyik formája a nyugdíjcélú életbiztosítás. Bővebben:csaladokhoz@gmail.com

A szubkjektív infláció

Ha ma megkérdezel egy nem pénzügyi szakembert, vajon mennyi az infláció, 2-3-4-5-6 százalékot fog tippelni. Pedig nincs is infláció, legalábbis a KSH adatai meg a kormány gazdaságpolitikusai szerint nincs. Ezek szerint az infláció is olyan, mint a hőmérséklet: van egy adat, meg van, amit érzünk. Be kellene vezetni a közgazdaságtanba a szubjektív infláció fogalmát, ha eddig még nem tették meg.

Az idő pénz, és ezt a Posta is tudja

Azért nem hülyegyerekek ülnek ott a Postánál. A vezetőségben.Tudják, hogy az idő pénz. Ezért aztán kifüggesztettek egy látogatottsági gyakoriság-táblázatot, mely arról szól, melyik időpontban számíthat az ügyfél a legnagyobb zsúfoltságra, melyik időpontban átlagos várakozási időre, stb. Ahelyett, hogy hatszáz másik ügyfélre várnék, intézem a saját dolgomat, keresem a pénzt. Mert az idő pénz. Az ügyfelek esetében is. Ha esetleg más pénzintézetnek is eszébe jutott volna ez az ötlet, akkor nekik is gratulálok. Mert jó.

Nem lehet a kötelező-váltásra apellálni

Ma indul a "kötelezős kampány". Az elmúlt években a biztosítók bevételének jelentős részét tette ki az, hogy az újonnan szerződő kötelező gépjármű-felelősség-biztosítást kötő ügyfeleknek kedvezményt adtak. Most azonban kimondva vagyon tótumfaktum, hogy nem lehet az új KGFB-ügyfeleknek az előző évi, már meglévő ügyfelek díjánál kedvezőbbet kínálni. Így aztán 1. Valószínűleg csökkenni fog az átkötések száma 2. Az ügyfelek magasabb díjakat fizetnek majd. Ki jár ezzel jól?

Mennyi zsebpénzt adjunk a gyereknek?

Az, hogy melyik család mennyi zsebpénzt ad a gyereknek, azt a jövedelmi és egyéb lehetőségei határozzák meg. Nem az a fontos, hogy mennyi, hanem az, hogy milyen időközönként. Nem célszerű a gyereknek havonta adni a pénzt, mert hajlamos egyből elkölteni. Inkább azt javaslom, hetente adjunk pénzt a gyereknek. Vita van arról, hogy jutalmazzunk/büntessünk-e a zsebpénzzel. Szerintem érdemes. Ha a gyerek sok rossz jegyet hoz, ne kapjon pénzt. Van egy ismerősöm, van 12 éves fia. Havi 10 000 forintot kap, heti bontásban. Elég annyi.

Részvénykultúra

Az USA a részvénykultúra országa. Olyan renoméja, múltja, és nem utolsósorban: hozama, van a Wall Streeten forgalmazott részvényeknek, amely minden amerikai polgár- és számtalan külföldi befektető- érdeklődését felkelti. Éppen ezért az óceán túlpartján még a kisemberek is részvényekben tartják a pénzüket, nem pedig bankokban, különösen a pénzügyi válság kirobbanása óta. És jól teszik. Ha valaki menő nagyvállalatok részvényeit vásárolja, megalapozza családja jövőjét. Jobban, mintha üres építési telket, vagy aranyat hagyna utódaira. Persze, nem árt egy kis tőke is...

Mi alapján döntünk pénzügyekben?

Kép
Az ember szereti azt hinni magáról, hogy racionális. Hogy a világon mindent ok-okozati összefüggésben lát, hogy minden cselekedetét a józan logika vezérli. Pénzügyekben különösen érzékenyek vagyunk arra, hogy racionális- vagy általunk annak hitt- döntéseket hozzunk. Pedig a dolgok éppen fordítva állnak. Az ember alapvetően érzelmi lény, ezért döntéseit, így pénzügyi döntéseit is, emóciók alapján hozza. Egy-egy pénzügyi ajánlattal kapcsolatos döntés során elsősorban nem racionális okok befolyásolnak bennünket. Tegyük fel, hogy életbiztosítást ajánlanak nekünk. A biztosítási ügynök eljön szépen a lakásunkra, szépen magyaráz, mosolyog- csak éppen erős, kellemetlen testszagot áraszt. Megkötjük a biztosítást? Nagy valószínűséggel nem. De akkor hogyan érvényesül ez a szerencsétlen biztosítási ügynök a piacon? Hogyan köt szerződéseket? Hát úgy, hogy ami az egyik embernek szemét, a másiknak ajándék. Van potenciális ügyfél, akit nem zavar az erős testszag, és megköti az ügynök által ajánlott bi

Hitel cégeknek

Kép
Ha az Ön cége legalább 600 millió forintos forgalmat produkált, ha legalább 1 éve ugyanaz az ügyvezető, bármely szférában működjön is, igénybe veheti szolgáltatásunkat. Beruházásra, fejlesztésre egyéb célokra a forgalom maximum 60 %át kaphatja hitelként. Érdeklődni az alábbi telefonszámon:06 70 201 5946

Adósságrendezés

Rendezni kívánom nagy összegű tartozásaimat.Ezért adósságrendezésben jártas pénzügyi, jogi szakembereket keresek, Akit érdekel, írjon az e-mail címre.

Te elhiszed? 300 százalékos hozam?

Volt szerencsém az egyik hivatalos magyar oldalon meglátni egy érdekes befektetési alapot. Szóval, ennek az alapnak aktuális árfolyama 300 százalékos emelkedést mutatott egyik pillanatról a másikra, a szerencsések- gyanítom, hogy kevesen vannak- jól jártak. Kérdés, hogy az egyszeri befektető nem találja-e gyanúsnak ezt a hirtelen nagy emelkedést. Hihető ez? 300 százalékos hozam? Nem akarok senkit megsérteni, de túl magas szám ez egy befalaptól. Mielőtt valaki elkötelezi magát, azt tanácsolom, alaposan nézzen mindenek utána.Lehet, hogy feleslegesen kongatom a vészharangot. Csak hát, a bizalmatlanság, ugye....

Luxusingatlanok értékesítése

Szeretne luxusingatlanokba fektetni? Eladó kastélya, villája van Magyarországon, Európában vagy a világ más táján? Netán vásárolni szeretne valamit: kastélyt, kertet, ingatlant, villát?Segíthetünk! Küldjön egy e-mailt az informaciok2013@gmail.com címre!

Havi 10 000 forint, meg a bolt

Az egyik brókercég ügybuzgó munkatársa, pénzügyi tanácsadója, azt mesélte egyik ügyfelének, hogy havi 10 000 forint befizetésével pár év múlva saját régiségboltot nyithat. Mégpedig unit-linked biztosítások segítségével. Az ügyfél pedig el is hitte. Számoljunk! Évi 120 000 HUF, plusz egy évi tíz százalékos hozam ( és még akkor lehet, hogy túlzottan optimista voltam). Ha tíz évig minden pénzt benthagy, semmilyen biztosítási szolgáltatást nem vesz igénybe, akkor 132 000 szorozva 10, meg adjunk még hozzá mondjuk az értékkövetésből származó plusz egy éves díjat. Az összesen 1 432 000 HUF, ha jól számolom. Ebből még nem vontuk le a TKM-et. Milyen régiségboltot akar ebből nyitni??

Befektetés ékszerbe, luxuscikkbe

Az ékszer, a gyémánt, a luxuscikk, minden kor emberének kedvelt befektetési formája volt. Magyarországon az ötvösművészet virágkora éppen a török kor volt, amikor az emberek a változó- katonai politikai viszonyok miatt inkább az aranyban hittek, mint a mindenféle spekulációban. Manapság összevissza korszakot élünk. Nem lehet tudni, kiben lehet bízni és kiben nem. Az arany, az ezüst, a gyémánt, a platina megbízható befektetések, ezekben megmarad a pénz. Ezeket nem lehet elsikkasztani ( már akkor, ha a tulajdonos magánál tárolja). A nemesfém, ékszer, egyéb luxuscikkek ára-árfolyama nem mutat nagy ingadozást. Van ugyan némi volatilitás, de ez természetes, különben nem lennének eladók és vevők. Mindenkinek, aki szeretné biztos helyen tudni a pénzét, ajánlom az ilyen típusú befektetéseket. PL Ha konkrétan érdekli valamelyik, ezen vagy más bejegyzésben ajánlott befektetési forma, eszköz, alap, akkor írjon a pblint@gmail.com címre! Kérem, hiteligénylők ne írjanak. Köszönöm!  PL

Mennyit költünk egészségügyre?

A rezidensszövetség javaslata szerint törvénybe kellene foglalni, mennyi pénzt költ a magyar állam minden évben egészségügyre. A rezidensek szerint a GDP 6 százalékát lenne kívánatos. egészségügyre fordítani. Véleményem szerint a javaslat jó, de pontatlan. Nagyon körül kellene írni ebben a bizonyos törvényben, mit is tekintünk egészségügynek. A plasztikai sebészet egészségügy? A lovasterápia egészségügy? Az egészséges táplálkozásért folytatott kormányzati kampány egészségügy? Szerintem az lenne a jó, ha így határoznák meg: minden évben a GDP 4 százalékát költsék kórházak, orvosokra, további három százalékot pedig megelőzésre, kampányokra, tömegsport-rendezvényekre, az egészséges táplálkozás népszerűsítésére. Szerintem így lenne jó. Aztán az is fontos lenne, hogy a magyar lakosság önmaga is költsön egészségügyre. Legalább annyit tegyen meg, hogy kössön olyan biztosítást, mely a kiemelt betegségekre fedezetet nyújt. Mert ha valaki stroke-t kap, jó darabig nem, vagy nem teljes értékűen

CSOK X CSOK

Nagyon örvendetes, hogy végre akad magyar kormány, amely fontosnak tartja, hogy lakáshoz jussanak a magyar családok. A CSOK európai viszonylatban is kiemelkedő kezdeményezés. Csakhogy elkövetett a kormány egy hibát. A végrehajtást a kereskedelmi bankok kezébe adta. Azon kereskedelmi bankokéba, melyek néhány éve még tömegestül hozták nehéz helyzetbe a magyar családokat ( devizahitel).  A profitorientált szemlélet valahogy nehezen fér meg a gazdaságélénkítő szociális kezdeményezésekkel. A bankok akadékoskodnak. Jövedelmet vizsgálnak, kockázatnak tekintik, ha nincs meg a három gyerek, önerőt kérnek ( ugyan, hány háromgyermekes magyar családnak van önereje...). Jobb lett volna, ha a CSOK-ot valamilyen állami intézményre bízzák, mely kizárólag a szociális szempontokat érvényesíti, bölcs belátással persze.

Buda-Cash brókerbotrány

Az mti,hu-n olvastuk: Pénzügy-Buda-Cash  Brókerbotrány - A Buda-Cash felszámolója gyorsítaná az ügyfélvagyon kiadását     Budapest, 2016. január 18., hétfő (MTI) - A Buda-Cash Brókerház Zrt. felszámolója az ügyfélvagyon kiadásának gyorsítása érdekében állomány-átruházási eljárást indított, a pályázati felhívásra február 18-ig jelentkezhetnek a befektetési szolgáltatók - olvasható a Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Kft. (PSFN) honlapján.     A felhívás szerint a pályázat értékeléséről február 26-ig kapnak írásban értesítést az ajánlattevők. A szerződéskötésre legkésőbb március 7-ig kerül sor.     Az állományt átvevő befektetési vállalkozással megkötendő szerződés hatályba lépése előtt a felszámoló 30 napos válaszadási határidő biztosításával értesíti, egyben nyilatkoztatja az ügyfeleket arról, hogy az állomány átruházásában részt kívánnak-e venni. Az abban részt vevő ügyfelek részére kiadható vagyon az állományt átvevő befektetési vállalkozás kezelésébe kerül.     Amenny